Szép versek 1944 - Zoltán Gábor

12.23 €

Szép versek 1944 – elképzelem, milyen lenne. Természetesen, hogy magam előtt lássam, kísérletképpen felül kell emelkednem bizonyos körülményeken. Mert hiszen bizonyos akkoriban zajlott események folyományaképpen nem minden, amúgy más körülmények közt közölhetőnek számítható költemény jelenhetett meg a kortárs folyóiratokban, lapokban. Ami nem azt jelenti, hogy a magyar költők ne dolgoztak volna az ezerkilencszáznegyvenhárom december harmincegyedike és ezerkilencszáznegyvenöt január elseje közötti intervallumban. Nagyon is dolgoztak. Szóval, pusztán a gondolatkísérlet erejéig, vegyük számításba, mit termeltek a magyar költők abban a háromszázhatvanhat napban! – írtam két éve a Szomszéd című könyvben. És nekiláttam. Hamar kiderült, hogy az anyag tanulmányozásra érdemes. Sok szép versre akadtam, meg persze annál is több kevésbé szépre, de nemcsak műalkotásként lehet értékes egy vers, hanem dokumentumként is, meg egyszerre így is, úgy is. Mintha sokhúrú lírán kiismerhetetlen harmóniák szólalnának meg. Vagy mintha egymást folytonosan taszigáló játékosok tépnék, cibálnák ugyanazt a hangszert. Absurdus – a latin szótár szerint 'rossz vagy fonák hangzású; valamivel össze nem illő'. Nem tudtam és nem is akartam harmóniává simítani a fonák hangzást. A Szép versek 1944 abszurd antológia.

Podobné produkty

Szép versek 1944 – elképzelem, milyen lenne. Természetesen, hogy magam előtt lássam, kísérletképpen felül kell emelkednem bizonyos körülményeken. Mert hiszen bizonyos akkoriban zajlott események folyományaképpen nem minden, amúgy más körülmények közt közölhetőnek...
12.23 €
A munkagépekről szóló ovis sorozat, a GARÁZS BAGÁZS új kötetében vonatok, buszok és versenyautók várják a lelkes olvasókat. Szerinted ki a gyorsabb? Egy busz vagy egy vonat? Busz Bendegúz és Gőzös Gizi egy igazi nagy versenyen méri össze az erejét. Ám ezen...
7.49 €
Zoltán Gábor novellistaként kezdte pályáját, de kisprózakötetet utoljára 1999-ben adott közre. Levegőt venni című könyve így több mint húsz év novelláinak keresztmetszete. Az eltelt évtizedekben a szerzőnek volt része hosszú csöndekben és Orgia című regényének...
12.23 €
„Márai és Fábry két teljesen eltérő írói típust képvisel, akik között a választóvonal feltűnően összefügg azzal, hogyan viszonyulnak a szülőföldjükhöz és a társadalomhoz, amelyből jöttek. […] Mindkettejük számára döntő konklúzió adódott ebből, ami rányomta...
11.35 €
„A saját bosszúmra készülök. Nincs időm a tiétekre." Miután az istenek hadba vonultak és elpusztították egymást, semmit sem hagytak maguk után, csak sebeket a világ testén, és a csontjaikat, amelyek mérhetetlen hatalmat ígérnek az őket felkutató bátraknak....
18.37 €
Babucs Zoltán (Jászberény, 1974) tősgyökeres jászkun család sarja, felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva. Hadtörténész-muzeológus, felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont...
12.45 €
Minulosť ešte nikdy nebola tak blízko, ešte nikdy tak veľmi nebolela, ako v dokumentárnom románe Gábora Zoltána. Po zvrhnutí admirála Horthyho sa v Maďarsku začal skutočný hon na Židov. Masové deportácie. Krvavé jatky. Orgie. Ich vykonávateľmi boli takzvaní...
16.06 €
Ólomban megképződött a gondolat, hogy a rendőrségnek és az ügyészeknek igazából nem is okoz fejtörést, hogy negyvennégy szentestéjén valaki kitalálta: Tamást és Klárát ki kell vinni a kertbe, és le kell lőni. Úgy képzelte, hogy egy angol krimiben, az angol...
10.68 €
Népszerűség, drogok, szeretet és alázat… Most először mesél legbelsőbb titkairól is az ország vadállatbefogója, Both Zoltán. Mindezt ráadásul cenzúra nélkül...
8.7 €