Mischling - Affinity Konarová

11.88 €

Mischling - a nürnbergi törvények így határozzák meg a részben árja, részben zsidó származású személyeket. Stasia és Gyöngy Zagorski számára bélyeg ez, mely örökre megpecsételi a sorsukat. A tizenkét éves kislányok 1944-ben az édesanyjukkal és nagyapjukkal érkeznek az auschwitzi koncentrációs táborba. Egypetéjű ikrek, így Josef Mengele kísérleti laboratóriumába kerülnek. Az elkövetkező hónapok számukra arról szólnak, miként lehetséges túlélni a kíméletlen emberkísérleteket, melyek napról napra a legkegyetlenebb eszközökkel őrlik fel testi és lelki épségüket. És ha túl is élik a borzalmakat, képesek lesznek-e egymástól elválasztva létezni, és viszontlátják-e egymást valaha? Affinity Konar megrázó regénye egy embertelen kor kíméletlen történéseiben is a humánumot keresi: a zsigeri szeretet és összetartozás rezdüléseit vizsgálja szinte mikroszkopikus aprólékossággal a lengyel testvérpár, Stasia és Gyöngy belső világán keresztül. Affinity Konar lengyel zsidó felmenők leszármazottjaként 1978-ban született Kaliforniában. Mischling című második regényét 2016-ban az Amazon és a Publishers Weekly is az év legjobb könyvének választotta.

Podobné produkty

Mischling - a nürnbergi törvények így határozzák meg a részben árja, részben zsidó származású személyeket. Stasia és Gyöngy Zagorski számára bélyeg ez, mely örökre megpecsételi a sorsukat. A tizenkét éves kislányok 1944-ben az édesanyjukkal és nagyapjukkal...
11.88 €
An exploration of echoes and resonances across two millennia of visual culture, celebrating ten years of The Public Domain Review. Gathering a remarkable collection of over 500 public domain images, Affinities is a carefully curated visual journey illuminating...
56.95 €
A közeli jövő. A katasztrófák és egyenlőtlenségek között vergődő emberiség megmentése, mai életformánk fenntarthatósága immár csak globális együttműködés...
5.61 €
Elective Affinities was written when Goethe was sixty and long established as Germany's literary giant. This is a new edition of his penetrating study of marriage and passion, bringing together four people in an inexorable manner. The novel asks whether we...
9.49 €
Nádherné stavby, malebná poloha a neopakovatelná atmosféra: to vše se musí zažít! Až se do této jedné z nejvíce fascinujících evropských metropolí vypravíte, určitě si s sebou vezměte našeho průvodce: po prohlídce slavného Hradního paláce a historické Hradní...
8.07 €
Az ismert kísérletben egy kisgyereknek adnak egy szem pillecukrot, és választás elé állítják: megeszi a cukrot most, vagy vár, és később kettő jár. Mitévő lesz...
10.65 €
Have you ever wanted to make some extra cash on the side? Or start a part time or have a full time online business from your home? Then this classes for you. Hi my name is Cynthia Lyne and I'm an artist and creative business coach. I just love working with...
2.49 €
Niekedy vás a váš projekt vie posunúť jednoduchý tip, často stačí jedna veta a otvorí sa nový vesmír. O správnych tipoch a nápadoch je celé úspešné podnikanie. Preto sme dali dohromady 51 profesionálov z oblasti online reklamy a marketingu s jasným cieľom a...
28.41 €