Marx... Interpretációk, irányzatok, iskolák - Antal Attila (szerk.),Földes György (szerk.),Viktória Kiss

11.27 €

Minek köszönhető Marx töretlen népszerűsége – teszik fel sokan a kérdést születésének 200. évfordulóján. A kötet szerzői-szerkesztői szerint ebben döntő szerepe van annak, hogy örökségéből az értelmezések, irányzatok és iskolák mérhetetlenül széles skálája alakult ki az idők során. Azt láthatjuk, hogy napjainkban a legtöbben először ezek kapcsán találkoznak a német gondolkodó nevével, és ennek hatása sugárzik vissza azután magára Marxra is. Az a gazdag szellemi-politikai muníció tehát, amelyet követői és örökösei felhalmoztak, végérvényesen beékelődik Marx időszaka és a mai olvasó kora közé. A tanulmánykötet annak bemutatását tekinti elsődleges feladatának, hogy milyen formában kínál Marx „találkozási pontokat”. A három részre tagolt kötet egyes írásaiból megismerhetők azok a marxi gyökerű alapfogalmak, paradigmák és elméletek, amelyek megkerülhetetlenné váltak az idők során: a politikai gazdaságtan, formációelmélet, elidegenedés- és hegemónia, a történelmi materializmus, osztályelmélet, rendszerelmélet, értékkritika és világrendszer-elemzés. Az elemzésekből feltárul, hogy miért oly vonzó sokak számára napjainkban azoknak az irányzatoknak a szellemi klímája, mint amilyen a maoizmus, a szituacionalizmus, a kritikai elmélet, a magyarországi Budapesti Iskola, az analitikus marxizmus, a Szocializmus, vagy Barbárság köre avagy a posztmarxizmus. Végezetül megérthető, hogy a közgazdaságtan, a szociológia, a politikaelmélet, a pszichológia, a pedagógia, a feminizmus vagy az ökológia területein hogyan vannak jelen azok „kritikai” vagy „marxista” változatai. A szerzők-szerkesztők szándéka szerint a szaktudományok művelőin túl a világ dolgai iránt érdeklődők, az egyetemisták és a terepen dolgozó aktivisták számára is hasznos, hiánypótló kötet abban is segít, hogy eligazodjunk Marx életművével kapcsolatban a túlegyszerűsítő, egydimenziós magyarázatok, az egymásnak is gyakorta ellentmondó és politikailag sokszor elfogult állítások tengerében. A Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének tanulmánykötete Karl Marx születésének 200. évfordulója alkalmából jelent meg 2018 őszén.

Podobné produkty

Minek köszönhető Marx töretlen népszerűsége – teszik fel sokan a kérdést születésének 200. évfordulóján. A kötet szerzői-szerkesztői szerint ebben döntő szerepe van annak, hogy örökségéből az értelmezések, irányzatok és iskolák mérhetetlenül széles skálája...
11.27 €
Gánti Bence szakpszichológus átfogó és hiánypótló könyve bemutatja a buddhizmus lélektanát és spiritualitását, utolsó harmada pedig beavat a meditációs...
3.63 €
Könyvünk célja a magyar politikai gondolkodás áttekintése irányzatok szerint, a jelen valóságából kiindulva, de az eszmei, világnézeti hagyományok messzemenő figyelembevételével. Munkánk nemcsak abban tér el a jelenleg forgalomban lévő hasonló művektől, hogy...
12.2 €
El tudod képzelni, milyen sok kérdés lehet egy nagycsoportos óvodás fejében? Akkor lássuk csak: most, hogy nagy lettem, miért nem játszhatok a többiekkel olyan sokat, mint tavaly? Miért kell állandóan iskolásoknak való feladatokat csinálnom? Miért kell már...
7.77 €
Készülj az iskolára ezzel a kifestő- és gyakorló füzettel! Tudtad, hogy minél többet színezel és rajzolsz, annál ügyesebb leszel, annál könnyebben fogod tudni az iskolában leírni a betűket? Próbáld ki és meglátod, milyen jó színezni és egyúttal tanulni!
2.2 €
London, 1865 A szabadszellemű Lady Margaret Montagu Douglas Scott a nőktől alkalmazkodást elváró társadalom ellen lázadva fittyet hány a korlátoknak és a számára elrendezett házasságnak.De a szülei, Buccleuch hercege és hercegnéje, Viktória királynő bizalmas...
13.36 €
London, ?1865 A szabadszellemű Lady Margaret Montagu Douglas Scott a nőktől alkalmazkodást elváró társadalom ellen lázadva fittyet hány a korlátoknak és a számára elrendezett házasságnak.De a szülei, Buccleuch hercege és hercegnéje, Viktória királynő bizalmas...
11.24 €
Az Urflotta-fejlesztési irányelvek célja, hogy alapmuként szolgáljon minden késobbi technika kidolgozásához a szakemberek számára. Arról, hogyan kell összeválogatni és kiképezni az urhajósokat? Mire kell ügyelni egy urhajó tervezésénél és üzemeltetésénél? Hogyan...
2.82 €
Van önirányított minősített számlája (SDQA), önirányított IRA-ja (SDIRA), SoloK-ja vagy Rollover Business Startup (ROBS)? Ha igen, akkor ez a könyv kötelező olvasmány az Ön számára. Az e konstrukciók által generált vagyontervezési árnyalatok megértése kulcsfontosságú...
10.68 €