A kommunizmus hosszú árnyéka II. - Frigyes Kahler

11.69 €

Kahler Frigyes jogász, történész korszakos munkásságának újabb kötetét veheti kézbe az olvasó. Korábbi műveihez hasonlóan az itt közölt tanulmányokat is a mértéktartás, a tények tisztelete és az ok-okozati összefüggések szüntelen keresése jellemzi. A cél a kommunizmus működési mechanizmusainak feltárása, a kommunisták cselekedeteinek tényszerű dokumentálása. Ez a kötet a kommunista párt kizárólagosságára törekvésének jogi vonatkozásait veszi számba. Egy olyan ideológiai hatalomgyakorlatára összpontosít, amely semmibe vette az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait, lábbal tiporta a humanizmus írott és íratlan törvényeit. Ellenfeleiből ellenséget gyártott, hogy aztán alkalom-adtán saját elvtársaival is leszámoljon, ha érdeke úgy kívánta. A magyar kommunisták demagógiájára jellemző, hogy '56 után - ellentétben a propagandájukkal - Kádár munkás-paraszt kormánya nem a "burzsujokat", az "imperialista bérenceket" és a "kapitalisták kémeit" vette célba, hanem az egyszerű munkás- és parasztembereket. A kommunista propaganda azonban nem homályosította el mindenki tisztánlátását. Német László második szárszói beszédében figyelmeztette a magyarságot a fenyegető veszélyre. Hetven esztendeje mondotta a legendássá vált, sorskérdéseinket feszegető konferencián: "Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll, s ebben az államban az ellenőrzöttek a magyarok, az ellenőrzők pedig busmanok vagy tibetiek. Ugyebár ez a szocialista állam aligha lesz jobb a legsötétebb jobbágyságnál, még ha formailag tiszteletben tartja is a szocializmus alapelveit? Önök nagyon jól tudják, hogy nem a busmanokra és nem a tibetiekre gondolok."

Podobné produkty

Kahler Frigyes jogász, történész korszakos munkásságának újabb kötetét veheti kézbe az olvasó. Korábbi műveihez hasonlóan az itt közölt tanulmányokat is a mértéktartás, a tények tisztelete és az ok-okozati összefüggések szüntelen keresése jellemzi. A cél a...
11.69 €
Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen den Klimaschutz, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt...
8.17 €
Képzeld el, hogy haragszol a párodra, és ezt úgy tudod kifejezni, hogy ő is megérti, de nem érzi úgy, hogy rátámadtál. Vagy ő tesz szemrehányást neked, és te megérted,...
2.73 €
Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár: a kommunizmus hírhedt alakjai többnyire ismert figurái a 20. századi egyetemes történelemnek, ahogy a kiindulási alap, a marxi életmű is. A 20-as évektől kibontakozó véres keleti diktatúra nemcsak a szovjet rendszer...
9.17 €
Hogyanéltek a kommunista vezetők a hétköznapokban, mik voltak a legfontosabb kiváltságaik? Miképp jutottak luxuslakáshoz, hogyan zajlottak a hírhedt vadászatok? Valóban elkártyázták a helyi hatalmasságok a mezőtúri téeszt? Mennyi pénz volt a hortobágyi libáztatásban?...
12.26 €
A Bevezetés a vizuális kommunikációba egyedülállóan szemléletes és közérthető útmutató a kommunikáció iránt érdeklődők számára. Bemutatja a médiához kapcsolódó legfontosabb vizuális szakterületeket, támpontokat ad az elmélet gyakorlatba való átültetéséhez,...
32.08 €
Remélem, ez a kis kötet Téged is inspirál, hogy elindulj vagy tovább haladj ezen a számomra olyan csodálatos úton, amelynek sokat köszönhetek. Miről is szól ez az út? Annak a szándéknak az erősítéséről, hogy egyre több helyzetben minden érintett fél megelégedésére...
3.95 €
Könyvünk segítségével az angol irodai kommunikáció valamennyi fontos témakörét gyakorolhatod. Önálló munkavégzés angolul: egyeztess időpontot, kérj és adj ajánlatot, írj reklamációt, fogalmazz üzleti közleményeket. Több mint 800 szövegrészlet: a mintaszövegek...
12.02 €
Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen den Klimaschutz, erhalten schnell kompakte Informationen und Checklisten von Experten (Übersicht und Pressestimmen in der Buchvorschau) sowie in der Praxis erprobte Ratschläge, die auch dank AddOn Schritt für Schritt...
8.17 €