A kínai - Glauser Friedrich

4.51 €

Glauser ebben a Studer-történetben ismét „hozza a formáját”. A regény színhelye egy parányi svájci falu, Pfründisberg, ahol van egy szegényház, egy kertésztanoda, egy fogadó és egy temető. És persze két halott. Az állítólag bélhurutban meghalt Anna Hungerlott zsebkendőin arzénnyomok mutathatók ki, James Farny, a „kínai” pedig kint fekszik a novemberi ködben a halott nő nemrég emelt sírhalmán – átlőtt szívvel. Studer nyomozó őrmester szemlélődik. És mivel szemlélődik, észre is vesz dolgokat, például azt, hogy amíg a szegényház lakói híg káposztalevest kanalaznak, addig a hiú, narcisztikus és szadista, embergyűlölő és álszent patrónus, Hungerlott finom borokat iszik. Rajta és iszákos apósán kívül persze a szerző további ellenszenves figurák egész arzenálját sorakozatja fel, a vénséges és sunyi fogadóst, a nem túl megnyerő iskolaigazgatót, a kotnyeles kémiatanárt, félhülye és korrupt tanácsnokokat és bizottsági tagokat… Ám – ahogy már megszoktuk – egyidejűleg kibontakozik előttünk egy kiszolgáltatottságában is őszinte és tisztességes pincérlány és egy nincstelen, hányattatott sorsú fiatalember – nem mellesleg Studer szívét is melengető – kapcsolata. Bár mindennek látszólag semmi köze a gyilkosságokhoz. Vagy mégis?…

Podobné produkty

Glauser ebben a Studer-történetben ismét „hozza a formáját”. A regény színhelye egy parányi svájci falu, Pfründisberg, ahol van egy szegényház, egy kertésztanoda, egy fogadó és egy temető. És persze két halott. Az állítólag bélhurutban meghalt Anna Hungerlott...
4.51 €
A párizsi útjáról Bernbe hazatérő Studer őrmester egy új esettel szembesül. Egy testvérpár – két koros hölgy – meghalt gázmérgezésben. Matthias atya, a hölgyek sógora Studernek még Párizsban elmondott egy furcsa történetet: a nyomok egy fiatal nő harminc évvel...
4.51 €
„…mi a jófenének köllött nekünk ha’gatni a fehérnépekre?” – kérdezi Studer őrmester, s ez a kérdés arra vonatkozik, mért is az Appenzell kantonbeli Szarvas Hotelben kellett megülniük a lánya esküvőjét. Pedig még maga javasolta a szállodát, mivel azt egykori...
4.51 €
Zwei rätselhafte Morde verschlagen Wachtmeister Studer bis nach Marokko, wo er in der Fremdenlegion einen seiner schwierigsten Fälle lösen muss. Keine leichte Aufgabe für den Schweizer Ermittler, der in seinem Heimatkanton Bern fest verwurzelt ist. In Glausers...
0.88 €
Friedrich Glauser (1896–1938) svájci írót bűnügyi regényei tették ismertté (magyar nyelven kiadónk gondozásában jelentek meg), de írói munkássága magvát ő maga az elbeszélésekben látta. Ezekben, saját odisszeáját követve, többször is feldolgozta mozgalmas életének...
4.51 €
Magas szárú fűzős cipő… Szünet nélkül füstölgő, olcsó szivar… Kopott szürke felöltő… Kalap… Óriási piros zsebkendő… Állandó kellékei ezek egy a nyugdíjazás küszöbén álló svájci nyomozóőrmesternek, aki az előszeretettel használt berni német dialektus és a választékos...
0.28 €
Egy svájci pszichiátriai intézet igazgatóhelyettese Studer őrmestert kéreti hivatalosan az intézménybe, mert nyoma veszett az idős igazgatónak, akit később megtalálnak ugyan, de már holtan. Gyilkosság történt vagy baleset? Egyidejűleg megszökött az egyik ápolt...
4.51 €
Nietzschét sokan tekintették szellemi elődjüknek. Életművével közel négyezer mű foglalkozott, gondolatait a legszélsőségesebben értelmezték, sokszor aktualizálták. Az itt...
2.79 €
Je příznačné, že si Milan Pitlach za průvodce svého fotografického cyklu podmanivě atmosférických krajin zvolil Zarathustru. Nejedná se však o ilustrace či snad interpretace jeho promluv z přelomového díla Friedricha Nietzscheho, které fotografie v knize doprovázejí,...
41.28 €